A
Marvel legapróbb hőse belopakodott a mozikba és egy képregényes heist filmmel
lepett meg minket.
Emlékszem arra az időre, amikor Hangya
mozis debütálása még csak a távoli jövő zenéje volt és egy pár perces
tesztverzióval próbáltak bogarat ültetni a nézők fülébe, hogy erre a Marvel
produktumra is érdemes lesz odafigyelni. Pár osztálytársam csak legyintett
erre, mondván mit tudhat ez a Hangya. Tud zsugorodni és emiatt szinte a
semmiből arcon vágni, valamint hirtelen vissza tudja nyerni eredeti alakját és
akkor mi van? Miért kell őt vászonra vinni, mikor alapjáraton bukta az egész
karakter? Most azt hiszem Hangya minden kétkedőnek alapos választ adott, hogy
igenis helye volt a mozikban és helye lesz a Bosszúállók között.
Pedig a Marvel Hangya világával több
frontos is rizikót vállalt. Az első Hangya, Hank Pym helyett Scott Langet
tették bele a filmes univerzumba, ezzel előbbit meghagyták mentornak, ráadásul
legnagyobb ellenfelüket, Ultront a vásznakon odaadták Tony Starknak, tehát egy
másik gonoszt kellett megtenni a film főellenfelének. Ezekhez hozzájött még,
hogy szóló, eredetfilmmel a Marvel táguló világában legutoljára 2011 nyarán, az
első Amerika Kapitánynál volt dolgunk, azóta óriást robbantottak a Bosszúállók,
jöttek a folytatások és emiatt mondhatni a nézők elszoktak az egy hősre épülő,
újonnan bevezetett Marvel filmektől, plusz Hangya nem akkora nagyágyú, mint
Pókember. A project élén bábáskodó Edgar Wright is a forgatás megkezdése előtt
picivel kreatív nézeteltérések miatt távozott (valószínűleg az ő verziója
kevésbé illett volna a Kevin Feige producer által elképzelt kontinuitásba), de
a forgatókönyve kis változtatással azért megmaradt. Persze a mérleg pozitív
oldalán ott van az újabb műfaji kísérletezgetés illetve A galaxis őrzői sem
voltak a legismertebb hősök között, plusz náluk inkább a csapatépítés miatt
egyénileg nem is tudtak annyira kibontakozni, mégis sikeresek lettek.
Kezdjük az értékelést a feltételesen
negatív oldalra helyezett dolgokkal. Paul Rudd tökéletes választás volt Scott
Lang szerepére és karaktere a Marvel filmes vonalába poénkodásaival talán
jobban is passzol, mint Pym, ráadásul a humor nem megy a karakterfejlődés
rovására. Bár Scott megismertetésére túl sok energiát fektettek, emiatt az
alkotás lassabban is csordogál, mint a mostanában megszokott folytatások,
ugyanakkor a stúdió szóló, eredetet bemutató filmjei közül csak a Vasember
előzi meg. Azért is helyezem ennyire előre, mert Scottnál jobban lehetett azt érezni,
hogy van vesztenivalója. Kapitány a semmiből tűnt elő és mire közelebb került
volna Carter ügynökhöz, addigra jött az önfeláldozó hibernálás a bombákkal
(igaz a háborúban nem tudta megmenteni Bucky-t), Tony Stark élte a milliárdos
életet és emiatt az elején csak magával törődött, míg Thort a harc iránta vágya
vakította el annyira, hogy ne figyeljen társaira, szüleire. Talán csak
Bannernél lehetett érezni, hogy Hulkká való változása komoly veszélyt fenyeget
Betty-re és a civilekre, ám a Hangyánál jobban átjött a tét komolysága és az,
hogy milyen mélyből is kapaszkodott fel. Még ki is hangsúlyozzák, hogy Scott
nem veszíthet semmit sem, holott neki ott van kislánya, aki a bűnöző múlt
ellenére is szereti édesapját.
Michael Douglas Hank Pymként hozta a
kötelezőt és szívesen látnám később egy újabb filmben. A S.H.I.E.L.D.-del,
Bosszúállókkal szemben való félelme, fenntartásai elegendő időt kapott,
lányával, Hope van Dyne-nal (Evangeline Lilly) való rideg viszonyát viszont nem
bontották ki eléggé, emiatt mindketten megragadtak a mellékszereplő státuszban.
Ultron helyett Darren Cross/Fullánk lett
Hangya ellenfele, aki egyben Hank Pym mentoráltja is. A készítők kettejük között
elhintettek egy apa-fia kapcsolatot, de ez inkább Hank és Scott között alakult
ki, míg Darren mestere titkolózásai és lecserélése miatt a klisés rossz útra
tévedt. Sajnos ő is gyarapítja a zicceres Marvel gonoszok táborát. Célja nem
más, mint a Hangya öltözéknél jobbat gyártani és azt eladni, ezzel keresztbe
tenni Pymnek, közben meg ártani a harcba becsatlakozó Scottnak. Corey Stoll
persze hozta az elvárhatót és már az elején legszívesebben felpofoznánk, de
karakterében ennél több nem volt.
Scott kis bandájából a Michael Pena
által alakított Luis-t emelném még ki. Vele kicsit túlzásba estek az alkotók.
Poénjai nem mindig ültek, olykor nyögvenyelősre sikerültek, míg Scottnál ilyen
problémák nem voltak.
A vágás viszont ismételten nem sikerült
a Marvelnek. Nincs akkora baj, mint a Bosszúállók: Ultron koránál, ugyanakkor nagyon
sok előzetesekben látható jelenet nem került be a végső verzióba, pedig Scott
figurája ezáltal még viccesebb lehetett volna. A látványnál viszont hozták a
megszokottat, sőt talán többet is. Persze nincsen akkora pusztítás, mint egy
Bosszúállókban, viszont a készítők okosan rámentek a lezsugorodott akciókra,
sőt a film végi összecsapás helyszíne egyenesen egy gyerekszoba. Elképesztően
jól néz ki, ahogy egyfolytában az apró Hangya és Fullánk csépeli egymást, majd
ez egészet eredeti alakjukban folytatják, de előbbi rovar társaival való
megismerkedése és menekülései is jól sikerültek.
A zenével sincs komolyabb probléma.
Nyilván ezen a téren is van nála jobb Marvel produktum, de Christopher Beck
zeneszerző jól megtámogatta a film heist stílusát. Kanyarodjunk is rá a betörős
nézetre. A stúdió továbbra is jól kísérletezget a műfajokkal és remekül vegyíti
azokat szuperhőseivel, és ez a Hangyánál sincs másként. Gyakorlatilag egy Ocean
filmbe oltott látványos, vicces szuperhősös alkotás Peyton Reed rendezése.
Néhol ugyan érződik a biztonsági játék és valószínűleg Edgar Wright sokkal több
mindent mert volna bevállalni, de ettől még egy kellemes, nyári popcorn moziról
beszélünk.
Külön kiemelendő, hogy a film tétje
nagyjából egyensúlyban van az elképzeltekkel. Mint írtam, Fullánk nem lett
emlékezetes gonosz, ami kicsit levon az egészből, de a Bosszúállók után, a
második fázis elején picit érezhető volt, hogy a Marvel egyre nagyobbat és nagyobbat
akart szólni aztán végül kisebbet durrantott. Itt most a küldetés a
vizualitással megtámogatva közel hozta azt, amit készítőktől hallottunk és mi
magunk is elvártunk. Nem ígérgetett a Hangya, de amivel szolgál az bőven
elegendő.
Természetesen a szokásos Marveles
utalások, cameók most sem maradtak el. Sólyom megjelenése a Bosszúállók
épületével az egyik legjobb pontja filmnek, de a fanok örömmel fogják
konstatálni Carter ügynök és idősebb Howard Stark rövidke pillanatát, a
Pókemberes utalást, de a stáblistás jelenetek is érdemben hozzátesznek az
alkotáshoz és az univerzum történéseihez.
Nem reformálta meg a
képregény-adaptációkat, nem ér fel a műfaj nagyjaihoz, de kétórányi kellemes
kikapcsolódást nyújt. A Marvel filmes vonalába tökéletesen beleillik, így a
szuperhős fanok nyugodtan áldozhatnak rá, sőt inkább a Hangyát nézzék meg, mint
majd a Fantasztikus Négyest. Nem robbantott kasszát, korrektül teljesített, de
a stúdió nem is milliárdokban gondolkodott, hanem abban, hogy tisztességesen
beleillesszék univerzumukba, ami össze is jött.
83%
Don-Atello
